Tematikus étterem lévén fontosnak tartjuk, hogy ne csupán a Renaissance Étterem belsőépítészeti kialakítása, illetve menüsorunk és programjaink idézzék a középkor hangulatát, hanem weboldalunk, hetente frissülő blogbejegyzéseink is közelebb hozzák azt érdekességek, kisebb történetek, történeti adalékok felelevenítésével. Mert a középkor – közvilágítás híján – csak esténként volt sötét.

Fáklyaláng_a_Salamon-toronyban

A 18. század végéig nem volt közvilágítás a magyar városokban.

A sokszínű középkor

Igazság szerint még a közvilágítás sem újkori vívmány, hiszen Párizsban már a 16. század (!) közepén volt rendszeres utcai világítás, bár hazánkban sajnos csak két évszázaddal később, Budán jelentek meg az éjszaka ember alkotta fényei.

A középkori élet bizonyos értelemben még tarkább is volt, mint modern hétköznapjaink. Tipikus példa erre az ételek fűszerezése. A témának már több blogbejegyzésünkben is kiemelt figyelmet szenteltünk, hiszen a középkori gasztronómia igazi kincsesláda a konyhaművészet szerelmeseinek. A 16. századi lakomák tanúsága szerint a fűszerhasználat terén például a maihoz képest jóval nagyobb változatosság jellemezte a korszak ízlését.


Ajánlott bejegyzéseink a középkori konyhaművészetről:


Ez a változatosság persze nem csupán a lakomás asztalon volt tetten érhető. A középkor társadalmi felépítésével kapcsolatban még mindig elevenen él a „hármas tagolódás” tévképzete. Eszerint a középkor embere vagy a lovagok, vagy a papok, vagy a jobbágyok kasztjába tartozott, s akinek volt szerencsétlensége ez utóbbiak közé születni, az az örök és megmásíthatatlan nincstelenségben élte le az életét.

középkori árusok a piacon

A középkort már az élénk kereskedelem jellemzi, ami a mesterségek sokféleségét is hűen reprezentálja.

A valóság persze sokkal színesebb, sokkal összetettebb. A 12. századtól kezdve Európában jelentős demográfiai robbanás figyelhető meg, s ennek köszönhetően 1-2 század alatt rétegzettebb lett a társadalom. Mesterségek sokasága jellemzi a korszakot. Ott vannak például a kereskedők, akiknek köszönhetően Magyarhonba is eljutnak a hazánkban addig ismeretlen fűszerek, alapanyagok stb. Építészek, zsonglőrök, a tömegszórakoztatás egyéb letéteményesei, szövők, hentesek, árusok és még számos egyéb mesterség jelzi, hogy milyen tarka is a középkor társadalmi összetétele.

Sőt, a jobbágyok sorsa sem volt olyan kilátástalan, mint azt általában gondoljuk. Sokaknak volt tulajdona, volt saját földje, s akár még egészségesebben is élhettek, mint vastag falú váraikban a nemesek. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a középkorban könnyű lett volna az élet, vagy ne kellett volna veszélyek kiszámíthatatlan forgatagával szembenéznie a korszak emberének. De az az általános reménytelenség, amit a „sötét középkor” jelent, mégsem írja le helyesen a valóságot.


Tudjon meg többet a sokszínű középkorról – Kövesse Facebookon is a Renaissance Éttermet!